Magány karácsony este
1986 karácsony estéjén Andreas Widmer svájci gárdistaként először teljesített szolgálatot főnöke, II János Pál pápa szolgálatában.
Az első találkozásra kettejük között akkor került sor, amikor II. Szent János Pál kilépett pápai lakásának ajtaján, és éppen az éjféli mise celebrálására tartott. Ki gondolta volna a fiatal Widmer, hogy Karol Wojtyla már az első pillanatban kitörölhetetlen benyomást tesz rá!
A pápa nagyszerű képessége, hogy benne volt abban, amit csinált, tudatosította benne a fiatal, kezdő svájci gárdista személyes körülményeit. Olyan körülmények, amelyek nyugtalanságot okoztak neki, amíg Szent János Pál nem kezdeményezte a beszélgetést.
Widmer fiatal volt, a családja után vágyott a csúcsponton. Karácsony és kissé levertnek és önbizalomhiányosnak éreztem magam. Ezt az érzést senkivel sem beszélt meg.
János Pál odament hozzá és azt mondta: "Nyilvánvaló, hogy ez az első karácsonyod távol az otthonodtól! Nagyon nagyra értékelem az áldozatot, amelyet az Egyházért hozol. Imádkozni fogok érted ma este a szentmisén". Kollégái és barátai közül senki sem vette észre aznap este a gyötrelmeit.
Az 1,2 milliárd katolikus vezetőjének kellett, hogy felfigyeljen rá, és leckét adott neki a szolgálatra kész vezetői magatartásból.
Nagy gondolkodásra ösztönözte az embereket
És hogy a szemét felemelve és a távolba szegezve tartsa. "János Pálnak mindig az egész életem távlata volt, amikor hozzám beszélt. Meggyőződésem, hogy ez természetes következménye annak, hogy hosszú éveken át káplánként elkötelezte magát az egyetem mellett. Egy alkalommal megállt, hogy beszélgessen velem. Tudni akarta, hogy vagyok, és hogy nagyon szeretek-e svájci gárdista lenni, vagy nem annyira. Meséltem neki a foglalkozásaimról és elfoglaltságaimról, amelyek mind rövidtávra összpontosítottak.
Segített nekem, hogy a rövid távú jövőképből egy hosszú távú, az életem hátralévő részére vonatkozó jövőképet alakítsak ki. Widmer szerint a pápa mindig arra ösztönözte őt, hogy magasabb célok felé törjön, és ne ragadjon le a középszerűségben. "Arra sarkallt, hogy nagyban gondolkodjak.
Minden beszélgetésbe teljesen belefeledkezett.
"Minden alkalommal, amikor beszéltem Juan Pablo, Még akkor is, amikor csak beugrottam köszönni, úgy éreztette velem, hogy én vagyok az oka annak, hogy reggel felkelt.
Térjünk vissza Widmer első találkozásához új főnökével azon a szentestén. Widmer bevallja, hogy szomorú volt, és elhatározta, hogy elhagyja a szolgálatot. Akkor úgy gondolta, hogy óriási hibát követett el azzal, hogy jelentkezett a svájci gárdához.
Amikor a pápa elhagyta a lakását, egyszerűen elsétálhatott volna mellette. "De nem csak úgy elsétált. Megállt, és rájött, hogy bajban vagyok, és hogy a körülményeim valódi oka. Remek képessége volt arra, hogy a megfelelő pillanatban észrevegye a dolgokat, hogy felfogja az emberek valódi érzéseit, akikkel találkozott."
János Pál különlegesnek éreztette az emberekkel, hogy jelen volt. Ez egy olyan vezető közös tulajdonsága, aki inspirálja az embereket.
"Azok az emberek, akik azt mondják nekem, hogy inspiráló vezetőknek dolgoznak, szinte mindig megjegyzik, hogy a főnökük úgy érzi velük, hogy ők a legfontosabbak a szobában abban a pillanatban, és hogy a főnökük valóban törődik a jólétükkel.
A képen Andreas Widmer köszönti az akkori pápát, II János Pált.
Megmutatta az embereknek, hogy hisz bennük
"János Pál jobban bízott bennem, mint én magamban" - mondta Widmer. "Ez növelte az önbecsülésemet, és lehetővé tette, hogy többet érjek el, mint amit lehetségesnek gondoltam volna. Előbb hitt bennem, mint én.
Az inspiráló vezetők hisznek az emberekben, gyakran még jobban és erősebben, mint ők magukban. Példát vehetünk fiatalok millióiról szerte a világon, akiknek önbecsülése azért nőtt, mert II. János Pál inspirálta őket azzal, hogy hitt a lehetőségeikben, és azt az üzenetet hagyta rájuk, hogy "Ne féljetek".
A munkát lehetőségnek és nem tehernek tekintette.
Widmer szerint "II. János Pál nem teherként, hanem lehetőségként beszélt a munkáról, hogy azzá váljunk, amire hivatottak vagyunk. Szilárdan hitt abban, hogy ez a munka ami igazán emberré tesz minket.
János Pál hitt abban, hogy amikor dolgozunk, nem csak "többet teszünk"; a pápa a "Laborem Exercens" című enciklikájában azt írta: "A munka az ember földi létének alapvető dimenziója".
Ünnepelte és ösztönözte a vállalkozói szellemet
János Pál ünnepelte a vállalkozói szellem jelenségét, mert a semmiből valamit létrehozni minden lelkiség alapvető aspektusa.
"Ahogyan azok, akik hisznek, hisznek a Teremtőjükben, úgy a vállalkozónak is hinnie kell a víziójában, hinnie kell a csapat képességében, hogy megvalósítja a víziót, és hinnie kell abban, hogy amit elhatározott, az intenzíven kapcsolódik valami nála nagyobb dologhoz".
János Pál meggyőzte Widmert, hogy a vállalkozói lét egy nagyszerű út, amelyre az életét építheti, egy olyan út, amelyen felhasználhatja a ajándékokA projekt célja, hogy segítse a gyermekeket, a tehetségeket és az ötleteket abban, hogy kibontakoztathassák teljes potenciáljukat, és ezáltal részt vehessenek az alkotás munkájában.